× Kezdőlap Csatornák Előadók Hasznos Névjegy Kapcsolat Extrák
NEW WAVE RADIO
Technikai információk















Nincs kapcsolat a névnapszerverrel! Kérem, kattintson a böngészőjén a frissítés gombra. Ha ez sem hozza helyre a hibát, lépjen kapcsolatba az weboldal készítőjével, vagy kattintson ide
☰ Menü
Nincs kapcsolat a rádiószerverrel! Kérem, kattintson a böngészőjén a frissítés gombra. Ha ez sem hozza helyre a hibát, lépjen kapcsolatba az weboldal készítőjével, vagy kattintson ide

Zenei műfajok - Lejátszó

A panel(ek)re kattintva elolvashatja az oldalon szereplő zenei műfajok történetét.

A klasszikus zene fogalma alatt három, különböző jelentéstartalmat értünk.

Legtágabb értelmében – ekkor komolyzenének is nevezzük – a zene legáltalánosabb felosztási kategóriája szerinti terület a dzsessz, a könnyűzene, az alkalmazott zene (színház, film) és a népzene mellett. E jelentésében évezredes múltú, folyamatos és határozott tradícióval bíró, szilárdan megalapozott, mégis dinamikus esztétikai szempontrendszerrel bíró művészet, amely művelői, a zeneszerzők és az előadók útján (optimális esetben) műalkotásokat hoz létre. (Esetenként a klasszikus zene fenti meghatározását csak a nyugati zenekultúrára vonatkoztatják, annak történelmi jelentőségére és más zenekultúrákra gyakorolt hatására hivatkozva, ez azonban nélkülöz bármely elfogulatlan tudományos megközelítést.)

Esztétikai értelemben bármely, a legkülönbözőbb értelemben vett – társadalmi vagy szakmai közmegegyezés szerinti – magas kvalitással bíró zene. Ez értelemszerűen nem csak a komolyzenére vonatkozik, hiszen beszélünk „klasszikus dzsesszről”, a „rockzene klasszikusairól” és „klasszikus magyar népdalról”. Ilyen alkalmazásában tulajdonképpen nem zenei terminus, esztétikai normaként rendkívül széles körben használjuk: példaszerű, mintaszerű, a maga nemében tökéletes stb. (még csak nem is feltétlenül a művészetek körén belül, például „klasszikus horror”).

Legszűkebb értelmében a klasszikus zene – mint zenetörténeti korstílus – a bécsi klasszika szinonimája; a bécsi klasszikus zeneszerzők: Haydn, Mozart és a fiatal Beethoven (esetenként egyúttal az őket követő, kortárs kisebb mesterek) munkásságának elnevezése; illetve az a stíluskorszak, melyben e zeneszerzők tevékenykedtek: nagyjából az 1780-tól 1820-ig terjedő időszak. Hasonlóképpen a bécsi klasszika közvetlen előzményét gyakran preklasszikának nevezik. (Közkeletű, de súlyos terminológiai tévedés a bécsi klasszikát „klasszicizmus” névvel illetni. A klasszicizmus törekvéseinek középpontjában a klasszikus ókor művészeti eszményeinek újjáélesztése áll, ezzel szemben Haydnt, Mozartot és Beethovent a zenetörténet-írás saját jogán tekinti klasszikusnak: elsőrangúnak, mértékadónak, példaértékűnek. Ezért ők nem klasszicisták, hanem a szó klasszikus értelmében klasszikusok.)

Jelentősebb klasszikus zeneszerzők időrendben, korstílusok szerinti csoportosításban:

Steve Reich Arvo Pärt La Monte Young Terry Riley Alfred Schnittke Karlheinz Stockhausen Kurtág György Pierre Boulez Ligeti György Leonard Bernstein Benjamin Britten John Cage Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics Michael Tipett Aram Iljics Hacsaturján Francis Poulenc Carl Orff Szergej Szergejevics Prokofjev Edgard Varèse Anton Webern Igor Stravinsky Alekszandr Nyikolajevics Szkrjabin Bartók Béla Kodály Zoltán Maurice Ravel Arnold Schönberg Sergey Rachmaninov Ralph Vaughan Williams Erik Satie Richard Strauss Claude-Achille Debussy Isaac Albéniz Gustav Mahler Giacomo Puccini Leoš Janáček Nyikolaj Rimszkij-Korszakov Edvard Grieg Antonín Dvořák Pjotr Iljics Csajkovszkij Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij Georges Bizet Camille Saint-Saëns Johannes Brahms Bedřich Smetana Jacques Offenbach Giuseppe Verdi Richard Wagner Liszt Ferenc Robert Schumann Frederic Chopin Felix Mendelssohn-Bartholdy Hector Berlioz Vicenzo Bellini Gaetano Donizetti Franz Schubert Gioacchino Rossini Carl Maria von Weber Niccolò Paganini Ludwig van Beethoven Luigi Cherubini Wolfgang Amadeus Mozart Antonio Salieri Johann Christian Bach Joseph Haydn Christoph Willibald Gluck Carl Philip Emmanuel Bach George Frideric Handel Johann Sebastian Bach Jean-Philippe Rameau Georg Philipp Telemann Antonio Vivaldi Tomaso Albinoni Henry Purcell Giuseppe Torelli Arcangelo Corelli François Couperin Alessandro Scarlatti Johann Pachelbel Dietrich Buxtehude Jean-Baptist Lully Giacomo Carissimi Orlando Gibbons Girolamo Frescobaldi Claudio Monteverdi John Dowland Giovanni Gabrieli Tomás Luis de Victoria William Byrd Andrea Gabrieli Orlande de Lassus Giovanni Pierluigi da Palestrina Jacob Clemens non Papa Nicolas Gombert Adrian Wilaert Jacob Obrecht Heinrich Isaac Josquin Des Prez Johannes Ockeghem Gilles Binchois Guillaume Dufay John Dunstable

Felhasznált irodalom


Forrás: Wikipédia - a szabad enciklopédia



Az elektronikus zene gyűjtőnév mindenfajta olyan zenei műalkotás, ill. zeneipari termék számára, amelyben a hangok generálása elektronikus technikai eszközök (pl. szintetizátor, v. személyi számítógép, hangkártyája) segítségével történik, és ezek az eszközök dominálnak a komponálásban és/vagy az előadásban (ez nem zárja ki, hogy kiegészítő eszközként akusztikus hangszerek, énekhangok stb. is szerepeljenek). Elektronikus zenéről csak nagyjából a 19. század közepétől beszélhetünk, és kísérleti jellegű korszakát is csak az 1970-es évek végén lépte túl. Mára a popzene egyik uralkodó irányzata lett.

Története


Kezdetek

Már időszámításunk előtt is készültek olyan mechanikus berendezések és hangszerek, melyek automatizáltak voltak, emberi beavatkozás nélkül keltettek hangokat. Ilyen volt például Ktészibiosz találmánya, a víziorgona. Az i. e. 3. században élt görög tudós több más víznyomáson alapuló gépet is feltalált. Számtalan feljegyzés maradt fenn olyan szerkezetekről, mint a zenedobozok, muzsikáló verklik. Mindezek azonban mechanikus és nem elektronikus eszközök, és az elektronikus zene kifejlődésében nem játszottak szerepet.

Maga az elektronikus hullámokkal történő hangtovábbítás Alexander Graham Bell ötlete. Az általa feltalált hangtovábbító eszköz legfontosabb része a membrán, mely az emberi fül működését másolja. Tulajdonképp a mai napig is ez a lelke a mikrofonoknak, és hangszórók többségének. 1878-ban Thomas Alva Edison szabadalmaztatta a kézi hajtású fonográfot, melyre évekkel később egy tölcsért is szerelt. A zenészek fellépéseiket az 1890-es évek elejétől kezdték rögzíteni, 1892-ben pedig megjelentek az első lapos gramofonlemezek. 1902-ben Valdemar Poulsen(angol leírás) szabadalmaztatta az első mágnesességen alapuló hangrögzítő berendezést, a drótfelvevőt.

Az első hangszerek

Az első elektromechanikus hangszer a Thaddeus Cahill(angol leírás) által 1897-ben kifejlesztett Teleharmonium vagy Telharmonium(angol leírás) volt. A hangszer egyszerű használhatóságát akadályozta a héttonnás tömeg és a tehervagonnyi méret. A nagyjából 18 méter hosszú berendezésben Edison-dinamók képezték, és telefonzsinóron juttatták el a hangokat a hallgatósághoz. Az első praktikus elektronikus hangszernek a Theremin tekinthető, melyet professzor Leon Theremin(angol leírás) fejlesztett ki 1919 és 20 körül. Másik ilyen korai hangszer volt az Ondes Martenot(angol leírás), melyet Olivier Messiaen használt előszeretettel a Turangalila Szimfóniában. Ez a hangszer népszerű volt még olyan, elsősorban francia komponistáknál, mint Andre Jolivet.

Háború utáni évek: 1940–1950

A második világháborút követő időszakban az elektronikus zene arra volt hivatott, hogy haladó komponistákkal az élen felülmúlja a tradicionális hangszerek határait. A nagy számban írt modern elektronikus zenei kompozíciókat csak a kezdetnek tekintették a konkrét zene és a hangfelvevők kialakulásánál 1948-ban, hogy mihamarabb kialakulhasson az első korai analóg szintetizátor. Az első konkrét zenei művet Pierre Schaeefer(angol leírás) írta, ki olyan avantgárd klasszikus komponisták oldalán dolgozott, mint Pierre Henry(angol leírás), Pierre Boulez és Karlheinz Stockhausen. Stockhausen több évig dolgozott a Kölni Stúdió elektronikus zenei részlegének tagjaként, ahol elektromosan keltett hangokat próbáltak ötvözni hagyományos zenekarokkal. Max Mathews(angol leírás) számítógépet kezdett használni zenekomponáláshoz a Bell laboratóriumban 1957-ben. Szintén ebben az évben alkották meg az eindhoveni Philips laboratóiumban a Song of the second moon című számot Tom Dissevelt és Kid Baltan. Ismert komponisták voltak még ezen a területen Edgard Varèse és Steve Reich. A Radiophonic – a BBC különleges hangeffekt műhelyében – Ron Grainer(angol leírás) és Delia Derbyshire(angol leírás) megalkotta a Doctor Who (Ki vagy, doki?) című televíziós produkció zenei témáját.

1960-tól 1970-ig

Habár az elektronikus zene, mint klasszikus vagy művészi kompozícióként kezdte hódító útját, néhány éven belül a populáris kultúra részévé vált, igaz, ekkor még változó lendülettel. Az 1960-as években Wendy Carlos(angol leírás) két számottevő albummal népszerűsítette a korai szintetizátoros zenét: a The Well Tempered Synthesizer-rel és a Switched On Bach-hal, mely klasszikus barokk zenei részleteket dolgoz fel egy Moog szinti segítségével. Mivel a Moog egy monofonikus hangszer volt, így Carlosnak rengeteg stúdióidőre volt szüksége, hogy soksávos zenéjét elkészíthesse. A korai masinák közismerten instabilak is voltak és nagyon könnyen elhangolódtak. Ezek ellenére néhány zenész, mint Keith Emerson az Emerson, Lake & Palmerből, magukkal vitték a turnékra.

A teremint, annak ellenére, hogy hihetetlenül nehéz volt rajta játszani, mégis használták olyan jeles popzenei alkotásokban, mint a Beach BoysGood Vibrations” című zenéje.

Korai elektronikus hangszer volt a mellotron és a clavioline(angol leírás). A mellotron például a Beatles Strawberry Fields Forever-jében jelenik meg, és háttérhangszerként hallható a Yes It Is-ben is, míg a clavioline a Baby, You Are a Rich Man-ben (1967). A clavioline valószínűleg legismertebb alkalmazása Max Crook(angol leírás) billentyűs nevéhez fűződik, aki Del Shannon Runaway c. slágerében (1961) egy általa clavioline-ból módosított elektromos orgonán, a musitronon játszik szólót.

Azonban nemcsak Moog volt az egyetlen szintetizátorfejlesztő. A Nyugati Parton Donald Buchla(angol leírás) is ilyen hangszerekkel kísérletezett, ám ezek a Moog-októl eltérően billentyűzet nélkül készültek. Ahogyan a technika fejlődött és a szintetizátorok egyre erőteljesebbek és hordozhatóbbak lettek, egyre több rockbanda fogadta kegyeibe és építette be muzsikájába. Példaként, mint relatív korai felhasználókként felhozhatók olyan együttesek, mint a The United States of America(angol leírás), a The Silver Apples(angol leírás) és Pink Floyd. Habár nem minden zenéjük volt elektronikus (kivéve a The Silver Apples-t), de a zenei hangzásukat igenis a szintetikus elemek határozták meg.

Az 1970-es években a stílust elsősorban a Kraftwerk karolta fel, akik különféle elektronikákat használtak, hogy szimbolizálják és (néha mulatságosan) ünnepeljék a modern és technikai világ elidegenülését; 1975-től a zenéjük tisztán és kompromisszumok nélkül elektronikus, deklaráltan csak elektromos hangszereket (a szintetizátorokon kívül elsősorban dobgépeket, ill. elektromos dobokat) használtak.

A Kraftwerk hatására született meg az elektronikus popzene korai, a monofonikus technika miatt még viszonylag egyszerű hangzású változata, a synth-pop(hu en) (szinti-pop, szintetizátor-pop). Ebből a stílusból számos új zenei stílus teremtődött: a diszkózenével ötvöződve megszületett például a hetvenes-nyolcvanas évek „űrpopja” (ami nagy hatással volt később a dance-techno műfajra), illetve egyéb tánczenei műfajok; valamint felelős volt számos „újhullámosnak” is nevezett - kezdetben nem ritkán rockzenét játszó - együttes áttéréséért az elektronikus zene irányába (Gary Numan, OMD(angol leírás), Depeche Mode), megteremtve a synth popnál keményebb, összetettebb, gitárzenét imitáló vagy azzal kiegészülő hangzást, amit később elektropopnak(angol leírás) neveztek el. A hetvenes évek legvégén született meg az indusztriális zene is a Throbbing Gristle(angol leírás) nevű brit experimentális együttes révén. Gary Numan volt az első előadó, aki jelentős (slágerlistás) népszerűséget ért el az elektronikus zenével, 1979-ben, és "kihozta" azt a félig-meddig underground brit klubokból. Az ő nyomán nyilvánvaló lett, hogy az elektronikus eszközök nem csak kísérleti vagy elvont művészi célokat szolgálhatnak, hanem alkalmasak népszerű zene alkotására is.

Az elektronikus zene egy másik hulláma Nyugat-Németországban született az ottani progresszív rockból. A progresszív rocknak megfelelő német irányzat, a krautrock több képviselője, mint a Tangerine Dream, és a Can(angol leírás), részben vagy egészben áttért a szintetizátor alapú zenélésre. Ez számos más hatással kiegészülve (meditációs zene, New Age, free jazz) létrehozta az ambient stílust és rokonait, amely a synth pop / elektropop mellett az elektronikus könnyűzene másik legfontosabb és legmaradandóbb vonulata lett a nyolcvanas évekre.

A dzsessz műfajában erősített akusztikus hangszerek és szintetizátorok hangjainak keveredése határozta meg a hangzást, mint például a Weather Report felvételein. Joe Zawinul, a szintizenész ebben az együttesben több ilyen formáció összeállításán is fáradozott. A híres jazz-zongorista Herbie Hancock bandájával, a The Headhunters-szel(angol leírás) 1970-ben hallgatóit az elektronikus és szintetizált hangok széles palettájával kápráztatta el, mely hangzás még jobban kinyílt a Future Shock(angol leírás) albumon, mely Bill Laswell(angol leírás) közreműködésével született meg az 1980-as években. Ezen albumon látta meg napvilágot a híres Rockit, 1983-ban.

Olyan zenészek, mint a Tangerine Dream, Brian Eno, Vangelis, Jean-Michel Jarre, a japán komponisták közül Tomita Iszao, Kitaró szintén terjesztették és popularizálták az elektronikus zenei hangzást. A filmipar ugyancsak széleskörűen kezdte felhasználni a hangzást a filmzenékben; nagyszerű példa az elsők közül Stanley Kubrick filmje, az Anthony Burgess novelláján alapuló „A Clockwork Orange”.

Az 1956-os Forbidden Planet című film zenéjéhez elektronikus kottákat használtak, de a felvétel során szintetizátorokat még nem. Ahogy az elektronikus zenei hangzás egyre népszerűbb lett, úgy lett egyre inkább bevett szokás a filmes felhasználás is. Elektronikus hangzásokkal és hangeffektekkel teremtettek hangulatot olyan sci-fi alkotásoknál, mint például a Szárnyas fejvadász (zeneszerző: Vangelis). Több elektronikus zenei előadó és csapat is teljes filmzenei anyagokat készített. A már említett Tangerine Dream is jó példa erre.

Késő 70-es és késő 80-as évek

Az industrial és az elektropop

A késő 70-es és korai 80-as években erőteljesen megindult az elektronikus hangszerek fejlesztése. Az analóg szintetizátorok átadták helyüket a digitális szintiknek és samplereknek. Ezek az első hangmintavevők a korai szintikhez hasonlóan nagyméretű és megfizethetetlenül drága berendezések voltak – olyan cégek, mint a Fairlight(angol leírás) és New England Digital(angol leírás), 100 000 dollárokért adtak el hangszereket. Az 1980-as évek közepén ezen zeneeszközöket leváltották az olcsó és elérhető árú mintavevők. A késő 1970-es évektől rengeteg zenét alkottak ezekkel az eszközökkel. Olyan formációk, mint a Heaven 17, Severed Heads(angol leírás), The Human League, Yazoo(angol leírás), The Art of Noise, Orchestral Manoeuvres in the Dark, Depeche Mode és a New Order új fejezeteket nyitottak az elektronikus zenei jelentésben. A Fad Gadget(angol leírás) nevét egyenesen a New Wave elektronikus zenei vonatkozásának atyjaként aposztrofálják.

A zenegépek művi mivoltából kiindulva nagyszerű lehetőséget biztosítottak a véletlenszerű, nem harmonikus, statikus zajok létrehozásához, ami az indusztriális zene műfajához vezetett. A stílus úttörő csapataihoz tartozik a Throbbing Gristle(angol leírás) (mely 1975-ben kezdte működését), a Wavestar(angol leírás) és a Cabaret Voltaire. Néhány formáció, mint a Nine Inch Nails, KMFDM(angol leírás) és a Severed Heads(angol leírás) kalandozó felfedezéseket tettek a konkrét zene birodalmába és az onnan szerzett „kincseket” alkalmazták a mechanikus tánczenékben. Számos együttes kreált eközben durvábbnál durvább elektronikus muzsikákat. Míg időközben mások (Front 242(angol leírás), Skinny Puppy) ezeket a kemény hangzásokat kombinálták a korábbi pop-orientált motívumokkal, megalkotva az electronic body music-ot (EBM).

Karöltve az elektronika és indusztriál iránti növekvő népszerűséggel, számos alkotó a dub muzsika megalkotásán fáradozott. Figyelemre méltó producer volt ezen a területen Adrian Sherwood(angol leírás), kinek az On-U Sound(angol leírás) elnevezésű címkéje volt 1980-ban felelős az indusztriál és a zajok esztétikájának ötvözéséért olyan nevekkel az élen, mint Tackhead(angol leírás), az énekes Mark Stewart(angol leírás) és még sorolhatnánk. Ez kövezte ki az utat az 1990-es években népszerű dub-hoz, olyan együttesek vezetésével, mint a Meat Beat Manifesto(angol leírás) és a későbbi downtempo és trip-hop producer páros, Kruder & Dorfmeister.

1980-as évektől a korai 2000-es évekig

A techno, a house és a trance útja

A chicagói house, a detroiti techno hangzás a korai 1980-as években és a későbbi angliai bázisú acid house vonal a késő 80-as és korai 1990-es években csak olaj volt a tűzre, hogy az elektronikus zene fejlődése és elfogadottsága kiteljesedjen és megtalálja helyét a táncparketten. Az elektronikus kompozíciók gépek által generált ritmusképletei jóval precízebbek, mint amire egy tradicionális ütőhangszeres képes lenne.

A használható elektronikus hangszerek árainak zuhanása azt jelentette, hogy a popzene jelentős része elektronikusan készült. Olyan művészek, mint Björk, Moby vagy a The Prodigy hamar popularizálták a változatos formákat a fő zenei áramban (mainstream (1, 2)). Az 1990-es években, a török elektronikus zenei producer, Murat Ses publikálta műveit, melyek keleti, közép-ázsiai és anatóliai zenéket egyesített: „az idő és határok nélküli összefüggés kultúrák és civilizációk között”. Alexandre Bischof - Dark Lounge – a modern elektronikus zenét ötvözi hazájának szamba gyökereivel, és viszi elvont és sötét irányba a hangokat.

Elektronikus zene napjainkban

Az ezredforduló eljövetele után az elektronikus zene egyre nagyobb bázist talált magának. A kezdeti, kísérletezgetős garázs-műfajból elismert zenei irányzat lett. A világ legnagyobb DJ-i popsztároknak kijáró tiszteletet kaptak (pl. Tiësto, Armin van Buuren, John Digweed). Egyre több ilyen szórakozóhely nyílt, és a fesztiválok közt is szuverenitást vívott ki magának a stílus. Elég csak a belgiumi tomorrowland-re(angol leírás), vagy a miami-i WMC-re(angol leírás) gondolni. Megjelentek az első rádióállomások, amik csak ilyen zenével foglalkoztak. Ilyen volt a Kiss100, vagy a Proton Radió. A „popularizálódással” már nem elektronikus zenéről kellett beszélnünk, hanem nevükön kellett nevezni a kialakuló új stílusokat is. Egyre plasztikusabban domborodott ki a deep, a chillout, a minimal, a progresszív és még lehetne sorolni. Igaz persze az is, hogy a különböző stílusok között nagyon nagy az átjárás. Sokszor még maga a DJ, producer se tudja, hogy éppen trance vagy progressive számot alkotott.

A kilencvenes évek elejétől jól megfigyelhető tendencia volt az elektronikus tánczene kettéválása a könnyebb vonulaton belül is (a "komolyabb" vonulat az ambient - dark - industrial stb. műfajok által képzett halmaz) is „szórakoztató” (techno - rave - house stb.), valamint komolyabb célokat is szolgáló és nagyobb kritikai elismerést kiváltó „zenei” részre. A szaksajtó (elsősorban Angliában, ahonnan a jelenség elindult) erre a vonulatra, az elektronikus tánczene „nem táncolható” vonulatára az „electronica” címkét kezdte alkalmazni. Az utóbbi alá olyan fogalmak tartoznak, mint pl. az IDM, a big beat(angol leírás), a synth pop új vonulata, vagy a trip hop(angol leírás). Az elektronica címke általában olyan „alternatív” előadókat tömörít (hasonlóan az alternatív rock címke előadóihoz, csak nem a rockzenén belül), akik a rétegzene „elefántcsontornyába” zárkózó kísérleti előadókkal ellentétben nem csak önkifejezést keresnek és zeneművészi ambíciókat táplálnak, hanem szélesebb rajongótábort szeretnének maguknak, ugyanakkor túl triviálisnak tartják a diszkókban és rádiókban játszott tucat-alkotásokat.

Pontatlan, de durva behatárolásra valamennyire alkalmas rövid fogalmazással: a kilencvenes években létrejött az elektronikus (tánc)zene egy olyan, eklektikus és dinamikus formája, amely többé-kevésbé igényesebb és jóval gazdagabb hangzásvilágú volt a sztenderd elektronikus tánczenéknél, utóbbiak közé értve az akkoriban legdivatosabbakat, mint az eurodance, a dance-techno, a trance, house és rave mozgalmak; noha ez utóbbiakból is sokat merített. A brit kritikusok pedig kitaláltak erre egy új szót, ami aztán - nem utolsósorban a fogalom elméleti meghatározatlansága és az emiatti következetlen használat miatt - elterjedt. Ezen értelmezés szerint eredetileg olyan alkotókat és műveket illettek az „electronika” címkével a popzenén belül, amelyek inkább a hallgatásra (értsd: otthon vagy koncerten) specializálódtak, szemben a táncparketten, klubokban való felhasználásával, azonban, főképp a zeneipar amerikai köreiben, annyira kitágították ezt a címkét, hogy mára jószerével „elektronikus popzene” kifejezés szinonimájává vált.

Kriticizmus

Maguk a zenészek is gyakorta szembeállítják a szintetizátorokkal és szekvenszerekkel készített, sokszor egyszerű ritmusképleteken („tuc-tuc zene”) alapuló "automata"-zenéket a magas képzettséget, folytonos gyakorlást, esetenként virtuozitást igénylő hangszeres (elsősorban rock-) zenével. ("Egy diszkó klubban épp elég, ha muzsikát ont a fekete gép / Csak muzsikát ont a fekete gép / Ez már nekem nem elég." - énekelte a Mini együttes a hetvenes évek végén). Valójában az elektronikus tánczene (ezt a fogalmat szűken értelmezve), amint a neve is mutatja, egy meghatározott céllal készült tömegtermék, nem pedig műalkotás. Ugyanakkor az elektronikus zene is létrehozta a maga művészileg és technikailag kiemelkedő alkotóit, és ez a vonulat mindig is jelen volt az elektronikus műfajban. Ilyen alkotók közé tartozik például a Kraftwerk, Tangerine Dream, Jean-Michel Jarre, Yellow Magic Orchestra(angol leírás), Marek Biliński, sőt még Presser Gábor is (az "Electromantic" című albumával).

Stílusok


Forrás: Wikipédia - a szabad enciklopédia



A hardstyle (Hard Dance) elektronikus zenei stílus, amely a 2000-es èvek elejèn alakult ki a trance-ből és a hardcore technóból. A hardstyle mint zene külföldön már rendkívül nagy népszerűségnek örvend. Elsősorban Hollandiában, Olaszországban, Németországban és Belgiumban a közkedvelt.

Sokan hasonlítják a technóhoz, pedig attól eltér. Sokkal dallamosabb, és annál sokkal keményebb, talán a "Hard" szó utal is erre.

A stílust torz dobhang, illetve basszus jellemzi. Hollandiában és Belgiumban alakult ki. Az első hardstyle bulik 1999. végén, 2000. elején kerültek megrendezésre Hollandiában, amiket nem sokra rá német és olasz partyk követtek. Jó ideig a Hardstyle producerek zömét Hardcore DJ-k alkották, akik karrierüket megújítandó avanzsáltak át az új stílushoz. A méltán híres Sensation Black partysorozat fő stílusaként aposztrofált Hardstyle speciális elegyét alkotja a Hardhouse-nak(angol leírás) és a Hardtrance-nek, ami az ezredforduló óta évről évre egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, javarészt köszönhetően az előbb említett Sensation Black-nek, másrészt pedig annak, hogy a kluboknak újra megnőtt az igénye a keményebb hangzású, de könnyen táncolható zenékre. A hirtelen jött siker után sokan fel is hagytak a Hardcore techno-val, hogy tisztán a Hardstyle-ra koncentrálhassanak. 2007-ben pedig kialakult a Hardstyle végleges formája, amely az early hangzáshoz képest már eltérőbb, nyújtott dob ütemek és melódiák jellemzik. (A téves Nustyle elnevezés a hardstyle berkein belül nem elfogadott, nem létező dolog).

2009-ben a Scooter az Under The Radar Over The Top című albumát legfőképp a hardstyle stílusnak szentelte. A Scooterre jellemző módon ez a hardstyle előadók szerzeményeinek feldolgozását, tulajdonképpen egy az egyben való átemelését jelentette. Ez a hardstyle rajongók részéről nagy felháborodást keltett, azonban pozitívumként felfogható, hogy így a hardstyle, mint zenei stílus, szélesebb körben is ismertté és népszerűvé vált.

2009 végén, a Hardstyle-on belül időnként megszokott újító hullám hatásaként, új hangzásokkal kísérletezgettek a stílus nagyjai. Az egyik ezek közül az Undersound, ami az Olasz Technoboy és Tuneboy(francia leírás) által kitalált ötvözete a Lento Violento és a Hardstyle stílusnak. A Lentora jellemző lassú ütem és elnyújtott dob és bassline jellemzi az introban, míg a zene melódia részére ismételten felgyorsul az ütem. A másik műfaj a Dubstyle, ami a Dubstep és a Hardstyle sajátos egyvelege.

2013-ra a világon egyre népszerűbbé vált a műfaj. Ausztráliában, Amerikában is szerveznek hatalmas bulikat. A műfaj több elé szakadt, jobbára a populárisabb (pl. Headhunterz, Brennan Heart, Wildstylez(angol leírás), Noisecontrollers(angol leírás)) műfaj hódít, de egyre népszerűbb a Raw is, ami a keményebb Hardstyle szerelmeseinek okoz feledhetettlen perceket (pl. Adaro(angol leírás), Gunz for Hire(német leírás), B-Front(holland leírás))

Néhány kiadó


Ismertebb előadók


Magyar előadók


Rendezvények


Ezen felsorolt rendezvények (a nagyobb címek a szervezőcsapat nevére utalnak) a Hardstyle legnagyobb DJ-it összegző legnagyobb hatású összejövetelei.

ID&T

b2s

Q-Dance

Bass Events

High Energy Events

Magyar rendezvények

További információk


Forrás: Wikipédia - a szabad enciklopédia



A techno az elektronikus tánczene egyik fajtája, amely az 1980-as évek közepe, vége felé alakult ki az Egyesült Államokban, azon belül a michigani Detroitban. A techno szót zenei műfaj leírásaként hivatalosan 1988-ban használták először. Manapság sok techno stílus létezik, de a sok alstílus alapjának a Detroit techno(angol) tekinthető.

A techno zenei stílus


A techno egy igen nyílt és sok elemet befogadni képes elektronikus zenei műfaj, épp ezért általános jellemzői is igen tágak. Tempója általában 120-147 bpm közzé tehető, természetesen ennél léteznek sokkal lassabb és gyorsabb technók is. A legtöbb techno 4/4-es gépi lábdobbal rendelkezik, de léteznek tört techno ütemek is. A techno hőskorában szinte kizárólag Roland TR-808(angol)-as és 909(angol)-es, dobgépek voltak jelen. Később a Jomox Xbase09(angol), Xbase999(angol) is. A samplerek megjelenése óta azonban gyakorlatilag bármilyen hangminta fellelhető az egyébként is igen színes ritmusszekcióban. Szintetizátor-használata is igen változatos például Yamaha DX 200(angol), Nord Modular(angol), Virus B(angol), C.TI(angol), Yamaha TX 81(angol), Yamaha CS1x(angol). Sok zenében nem is lelhető fel szintetizátor, csak hangminták. A korai techno hangzást főként olyan legendás szintetizátorok határozták meg, mint a Roland TB-303-as, amely hangzásával később a techno egyik alműfaját, az acid technót(angol) eredményezte, de megemlíthetőek egyéb Roland modellek is, mint a Juno(angol), vagy más gyártók szintetizátorai (Arturia(angol), Moog(angol) stb.). A techno zenei esztétikája is igen változatos, de azért néhány tipikus stílusjegy minden technóra jellemző. Általában a lábdob és a mély frekvenciatartományok a hangsúlyosak, ezeket ellenpontozzák a magasak, a középtartomány dallamok, effektek és díszítések területe. Jellemző a dinamikus, határozott hangzásra törekvés, főként a táncparkettre szánt technókban. Minimalista műfaj, vagyis egyszerű, repetitív, viszont jól értelmezhető elemekből építkezik. Ennek beteljesedése a napjainkban is roppant népszerű minimal stílus, mely a lehető legkevesebb elemre hagyatkozik, egyszerű hangok és dallamok jellemzik. Kulturális öröksége a futurizmus, amelyet a műfaj előfutárának tekinthető 80-as évekbeli electro stílusból örökölt. A korai detroiti, nagyrészt afroamerikaiakból álló színtér ezt kissé saját képére formálva megalkotta az afro-futurizmust, amely a mai napig rengeteg zenében felfedezhető, lényegében az afrikai, törzsi hagyományok futurista megközelítése. Öröksége a tribal techno. Később, a műfaj Európai hódítása során ezt részben elhagyta és a tiszta futurizmusra tért vissza, mely napjainkban újra egyre nagyobb teret kap tudományos-fantasztikus inspirációjú zenék formájában.

Detroit Techno


A detroit techno előszobája az 1985 környékén már roppant népszerű chicago house volt. Három detroiti DJ, Derrick May(angol), Juan Atkins(angol) és Kevin Saunderson(angol) ekkor foglalkozott behatóbban a Yellow Magic Orchestra(angol) és Bootsie(angol) zenéjével. A zenét nem egyszerűen szórakozásból hallgatták, hanem komolyan, elhivatottságból és filozófiai tartalommal megtöltve. A Bellevile(angol)-trió (így hívják őket, mert a Detroithoz közeli Belleville-ben laktak, jártak középiskolába és itt barátkoztak össze) az Electrifying Mojo(angol) nevű rádiós segítségével hamar betörtek a detroiti klubokba saját készítésű zenéikkel. Detroitban ekkoriban rendszeresek voltak a fegyveres összetűzések a nagyrészt fekete lakosság által látogatott klubokban, amely a kezdeti Chicago house hangzásra is rányomta bélyegét. Később Juan Atkins Rick Davis(angol)-szel létrehozta a Cybotron(angol)-t, slágerük, a Techno City(angol) korhűen ábrázolta az épp ekkor már militarista szellemvárossá váló Detroitot, mely a műfaj második hullámának meghatározó eleme lett, és ettől kezdve vált általánossá a "techno", mint kifejezés. 1988-ra már a britek is felfedezték a technót, és hamarosan csatlakoztak a mozgalomhoz. A Detroit techno második hullámában a sokkal keményebb, emberidegenebb hangzás dominált, a korszak legnagyobb hatású zenészei Jeff Mills, Richie Hawtin és Carl Craig(angol).

Minimal


A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimál hangzás, a minimal techno. Legegyszerűbben talán a 'lassúsággal' lehetne jellemezni, a bpm szám jóval kevesebb (kb.: 110-130) más techno műfajoknál, valamint a minimal stílus egyik fő ismertetője az egyszerűség és a lényegretörés. A minimal hangzás egyik jeles képviselője, Richie Hawtin and Goodface szerint: "a minimalizmus olyan, mint egy idejétmúlt kifejezés, azaz nem működik már. Mérleghez hasonlítható: mi szükséges, és mi nem? Csak a kellő mennyiségű információ, mert nem akarok semmit se túlmagyarázni. Mint a korai minimalisták, például John Cage, én is a tökéletes egyensúlyra törekszem. Viszont, ha túlzottan minimalista vagy, akkor senki se fogja megérteni a műveidet, sőt, nem is érdeklődnek irántuk. Mert nincs mögöttük koncepció többé."

A minimal hangzás hazánkban még nem tartozik az ismertebb és hallgatottabb stílusok közé, de a stílus képviselőinek száma egyre növekszik Magyarországon, egyre több rendezvényszervező csapatnak (pl.: Hairy, NVC, Coronita, Illumination(angol)) tartozik a fő tevékenységi körébe olyan összejövetelek rendezése, ahol a meghatározó műfaj már a minimal techno(angol).

Hard Techno


A hardtechno a technonak egy olyan alfaja melyben az erőteljességé, határozottságé és a dinamizmusé a főszerep. Kialakulása Dj Amok-hoz köthető egy 2002-es számmal. Ennek a stílusnak az előfutára a Schranz volt, amit Chris Lienbing(angol) (Christopher Liebing), André Walter(angol) talált ki. 2002-ben eléggé ott tartott a stílus, hogy mindenképp létre jön egy keményebb ága. Ebben a stílusban készült zenéknek alapjául a techno strukturális koncepciója szolgál míg az ütemek általában gyorsabbak (145-170 bmp közt, akár 180 bpm et is elérhetik.), a dobok és basszusok azon felül, hogy akár sűrűbbnek hathatnak erőteljesebbek, ezzel már egy masszív alapot szolgáltatva a komoly és magabiztos hangzásnak, a középhangokból felépített témák "szigorú" hangulatot sugallnak és katonás rendben monoton ismétlődnek majd ezeket ugyancsak erőteljes csattogó, szitáló érces magasak fűszereznek meg. 2002-2004-ben volt nagyobb átalakulás a techno-schranz és a hard techno mai kialakulása között, Amok mellett Robert Natus(angol), Arkus P.(angol), Sven Wittekind(angol), Boris S.(angol), Frank Kvitta(német) és Seema mozdította el a legjobban a stílust. A hardtechno általános hangzása mindig erőteljes, mondhatni egy jól eltalált hardtechno zene olyan mint egy acélkockába zárt robbanóanyag mely kitörni próbál de nem tud. Itt érdemes legfőképp Natus-t és Arkus P.-t megemlíteni. Arkus P. még kezdetekkor csak hardwareval zenélt, Ami egy jomox xbase09, nord clavia micro modullar, egy yamaha su 700-at és egy keverőt használt. Natus is stúdiójában erőszeretettel használ hardwaret. Itt érdemes megemlíteni hogy ő is szintén jomox termékkel csinálta a hardtechno mintáit.

A stílust mára többfelé próbálják szakítani, kinek örömére, kinek bánatára.Ez főleg hardtechnoban látszódik, elhagyta a régi zord mivoltát, felváltotta a dubstepes betétek és a rossz keverés. Alapvetően egy mondjuk, hogy "jó" tulajdonsága, hogy egy jól elkészített alapra ha bármit tesznek, az "jól" hangzik. Ebből kifolyólag sok producer próbálkozik nem már a fő techno stílusba/hangzásba vágó hangokkal, dallamokkal. Emiatt rengeteg behatárolhatatlan mű keletkezik és egyben teszi a stílus eredeti mivoltát és jövőjét sokak számára jogosan kétessé.

A hardtechno rétegzene. Ez annyit jelent, hogy a társadalomnak csak bizonyos rétege preferálja/értékeli mint szórakozást. Erős, kemény hangzása miatt az emberek többségében olyan érzéseket kelt, melyeket nem tudnak úgy feldolgozni, mint a stílus ápolói, ezért visszataszítónak és zavarónak, néha kifejezettel tolerálhatatlannak találják az ilyen jellegű zenéket.

„Techno Scene” azaz a techno kultúra


A techno zenei stílus hallgatóinak növekedésével rendezvénysorozatok, ruházati szokások, technóra szakosodott klubok, zenei lapok keltek életre, speciálisan a színtér számára. Az itt létrejövő és folyamatosan formálódó trendek befolyásolják a techno fejlődési irányait. A legnagyobb techno zenei kulturális élet Európában, azon belül Németországban található, ahol a műfaj legősibb gyökerei, mint a kraut-rock(angol) és a német electro (Kraftwerk) már évtizedekkel korábban hódítottak. Furcsa ellentmondás, hogy bár a műfaj az U.S.A-ban született, mégis ez a fajta zene csupán az elmúlt években tudott magának nagyobb teret hódítani a tengerentúlon. A technokultúra napjainkra mindenhol jelen van Amerikától Japánig, befolyása a többi kulturális és művészeti mozgalomra vitathatatlan. Egyszerű nyelvezete és kifejező ereje miatt a 90-es évek elejétől a technóval párhuzamosan újra felvirágzott a minimalizmus és a futurizmus a képzőművészetben és az építészetben.

Magyar előadók


Külföldi előadók


További információk



Forrás: Wikipédia - a szabad enciklopédia


1A Wikipédia által közzétett oldal már nem létezik, ezért egy hozzá hasonló oldalt kerestem. A "Hozzáférés" az eredeti leírás időpontját jelenti, míg a "Módosítva" az általam módosított leírás hozzáadásának az időpontját.



A trance az 1990-es évek kezdeti szakaszában kialakult zenei műfaj, melynek eredete leginkább az acid-re és a techno-ra vezethető vissza. Szülőhelyének Frankfurt tekinthető. Szerteágazó, és állandóan változó műfaj, melynek számos ágazata van.

Uplifting Trance(Angol)


Főként "elszállós" dallamok és kiállások jellemzik. Sok dallam és hangszer található benne. A kiállások gyakran a legszebb, legsikeresebb szimfonikus szerzeményeket juttathatja eszünkbe, Nem csak vonós, fúvós, akusztikus (élő) szimfonikus hangzásvilágot használnak, hanem a legfülbemászóbb szintetikus már-már űrutazást idéző lágy hangszerelést. Egyszerre hordozza magában elsöprő érzelmeket, és a ritmusos lüktetést. Tiszta hangzás, dallamos basszusok, kiváló minőség jellemzi.

Kiemelkedő képviselői: Tiesto, Blank & Jones(angol), Ferry Corsten, Ronski Speed(angol), Armin van Buuren, Rex Mundi(angol), Nuera(angol), Simon O'Shine(angol), Natlife(angol), Paul van Dyk, Manuel Le Saux(angol), Ferry Tayle(angol), Ronny K.(angol), Ahmed Romel(angol);

Magyarországon: Adam Szabó(angol), Mickey Simon(angol), Tebron, Octave, Sunny Lax(angol), Shelb, Myon & Shane 54(angol), Sterbinszky.

Deep Trance(Angol)


Mélyebb, érzelmesebb zene, a basszus vonal kevésbé hangsúlyos, inkább egyfajta lüktetés. A dallam világ hol nyugodt, hol fájdalommal teli hangokra, hatásokra épít.

Hard- és Acid Trance


Ezeket az ágazatokat nem sok különbözteti meg a technótól. Kemény lábdobok, lüktető tempó, olykor a végletekig hajtott "savas" hangzás jellemzi.

Club Trance


A műfaj leginkább mainstream-hez tartozó ágazata ez. A millennium lázában égő partyközönség még a 90-es évek legvégén kapott rá a Club Trance néven emlegetett alstílusra, mely dallam- és ritmusgazdagsága miatt rendkívül népszerűvé válhatott, elsősorban német nyelvterületeken és Közép-Európában. Eljutott továbbá Ázsiába is, viszont az afroamerikai hangzáshoz szokott amerikai fülnek mindig is idegen maradt, így nem tudott hatékonyan betörni a tengeren túli piacra.

A számok gyakran tartalmaznak hatásvadász dallamokat, fokozott kiállásokat, ropogós bassline-okat. Mégis a fiatalabb DJ korosztály nagy része ilyen zenét kezdett el játszani, ebből fejlődtek tovább saját hangzásuk felé. A dalok tempója 135-150 BPM.

A Club Trance stílus hazánkban is jól ismert külföldi képviselői például CJ Stone(Német), Lasgo, Milk Inc., Sash!(Angol), Dj Quicksilver(Angol), Paffendorf, Pulsedriver(Angol), Master Blaster, Sylver, illetve a Groove Coverage, magyar előadók közül a legismertebbek: Myon & Shane 54.

A Club Trance 2005-ig élte fénykorát, a mainstream média ekkor az RNB, a rap, az emo és a death metal stílusú zenéket kezdte el ontani, egyre inkább kiszorítva a Club Trance hangzást a könnyűzenéből. Az évtized végéig a diszkókból is fokozatosan kiszorították, helyét 130 BPM-nél ritkán gyorsabb electro, illetve a progresszív house vette át.

A 2010-es évektől a műfaj reneszánszáét éli, ezért több DJ a régi hangzást hozta vissza felújítva, így ki tudják szolgálni a Trance éhes közönséget (Pulsedriver(Angol), Rocco(Angol), Italobrothers(Angol), NeoTune(Angol)...).

Goa- és Psy Trance


Egy mára már teljesen elkülönült ágról beszélhetünk, egyre gyakrabban marad le a megnevezésből a "trance" szócska. Egy egészen egyedi szubkultúra és hangzás világ épült goa trance köré. Egy általában keményebb alapra gyakran több egymástól különböző dallamvilágot építenek fel, egymással tökéletes harmóniával.

Progresszív- és Tribal Trance


A megnevezés nagyjából az ezredfordulón alakult ki és a Deep és a Hard Trance sajátságos keverékét jelenti. Egyes trackek kifejezetten hasonlítanak egyik vagy másik műfajhoz.

A fentiekre azonban kivétel nélkül elmondhatjuk, hogy a legtöbb esetben 4/4-es alapra építenek, bár gyakran nyúlnak breakbeat alapokhoz is a szerzők. A lábdob mellett gyakorta szerepel, még cintányér, konga vagy bongó ritmus, szintetizátoros alap, valamint egyéb ismétlődő kiegészítő effektek. A trackek tartalmaznak minden esetben egy-egy főmotívumot (amely lehet hangsúlyosabb, vagy kevésbé hangsúlyos) amit a szám szerkezetében felépítenek, és/vagy egyéb másodlagos motívumok is kísérhetnek. Egyre gyakrabban jelennek meg teljes vokálok számban, míg megalakulásakor a műfajban az emberi hang, legfeljebb mint effekt játszott szerepet.

Jelenleg a műfajok közül az első kettő örvend a legnagyobb népszerűségnek, de mivel az elektronikus zene folyton és dinamikusan változik ez változhat, újabb műfajok alakulhatnak, vagy süllyedhetnek az ismeretlenség homályába.

A műfaj legjelentősebb mai képviselői rendszerint a DJ-k, akik közül a legismertebbek például Armin van Buuren, Andrew Rayel(Angol), Tiësto, Paul van Dyk, ATB, Ferry Corsten, Above & Beyond, Markus Schulz, Ex-plosion(Angol), Christopher Lawrence(Angol), Anthony Pappa(Angol), Kyau & Albert(Angol), Ronski Speed(Angol), W & W(Angol). Az első trance darabok olyan előadók nevéhez fűződnek, mint Sven Väth(Angol), az Underworld(Angol), az Orbital(Angol) vagy a Jam and Spoon.

A műfaj igazi műhelyei a különböző független kiadók, ahol rengeteg művész kap bizonyítási lehetőséget egy-két maxi LP elkészültéig, valamint ezek adják a nyersanyagot a Lemezlovasok munkájához. A legismertebbek: Hooj Choons(Angol), Black Hole(Angol), Whoop!(Angol), Quad Communications(Angol), Cyber(Angol), Choo-Choo(Angol), Telica(Angol), Nova(Angol), Stress(Angol), Hope(Angol), Platipus(Angol), Defected(Angol), Superstition(Angol), Baroque(Angol), Bedrock(Angol), Lost Language(Angol), Noom(Német), Rhythm Syndicate(Angol), ID & T(Angol), Dragonfly(Olasz), Bonzai(Angol), Overdose(Angol), Positiva(Angol), Xtravaganza(Angol), Perfecto(Angol), Kontor, Euphonic(Német), Armada(Angol), Anjunabeats(Angol).

További lemezkiadók itt találhatók.

A műfaj itthon


Sajnos a magyar partykultúrából szinte teljesen kikopott az ezredforduló után a trance. A kezdetben neves előadók által is játszott stílus mintegy elhalt. Nemzetközi szinten is visszaszorult, azonban a fentebb említett neves DJ-k, a stílus képviselői töretlenül haladtak előre. Myon & Shane 54(angol), Adam Szabo(angol), Tebron, Mickey Simon(angol), Shelb, és számos Trance Dj rengeteget tettek és tesznek a műfaj fennmaradásáért és népszerűsítéséért. A stílusok folyamatosan alakulnak követik az aktuális trendeket, és itthon is találkozni már velük néha napján, de legalább havonta egy rendezvényen. Hazánkban leginkább a nagy, több ezres trance rendezvények látogatottak, de ennél gyakoribbak a pár száz fős kis estek, ahová a műfaj külföldi képviselőit hívják. Markus Schulz(hu / en), Tiësto, Armin van Buuren, Andy Moor(angol), Ronski Speed(angol), Rank 1(angol), Airwave(angol), Jonas Steur(angol) és rajtuk kívül több neves előadó fellépett már hazánkban az utóbbi 2-3 évben. A magyar médiában is nehéz utat találni a stílusnak, leginkább az erre a stílusra szakosodott internetes rádiók foglalkoznak vele.

Trance stílusú rendezvények külföldön és itthon

A stílus elengedhetetlen kiegészítőivé váltak a rendkívül jellegzetes utcai parádék, melyek közül a leghíresebb a Berlin Love Parade(angol), mely már a kilencvenes évek elejétől jelen volt. Az ilyen parádékon természetes nem csupán trance, hanem ezzel rokon gépzenei stílusok, techno, rave, happy harcore és house is jellemző volt. Hazánkban 2000-ben rendezték meg először ennek magyarországi változatát, a Budapest Parádét, mely a Széchenyi Lánchídtól egészen a Hősök teréig hömpölygött végig az Andrássy úton, jellemzően az iskolai nyári szünet utolsó hétvégéjén. A Parádék legkedveltebb kamionjainak a stílust képviselő legjelentősebb budapesti diszkók, az E-klub, a Bank Dance Hall és az Újvár Klub(véglegesen bezárt) kamionjai számítottak. A 2000-es évek első felében ezek a szórakozóhelyek voltak a stílus fellegvárai, az olyan vidéki diszkók, mint pl a siófoki Palace, vagy a szezonális, szintén siófoki Coca Cola Beach House mellett. Az évek során a Parádén fokozatosan megjelentek más zenei irányzatok, továbbá különböző társadalmi és etnikai csoportokat képviselő kamionok is. Az utolsó, utcán zajló Budapest Parádét 2006-ban rendezték, az ezt követő 2007-es rendezvény már zárt körű, belépőt igénylő esemény volt, mely a korábbi Parádébónuszokhoz hasonlóan zajlott le a SYMA csarnokban. A Budapest Parádé falak közé szorulását sokan az irdatlan mennyiségű szemét rendkívül költséges feltakarításával magyarázzák, más nézetek szerint viszont a Parádé eredetét képező Trance stílus háttérbe szorulása volt az ok.

Hungarian Dance

Az ezredforduló környékén számos magyar előadó jelent meg, aki az akkor mainstream-nek számító trance hangzással robbant be, vagy vitte tovább korábbi munkásságát ezen az úton. Ezekhez a zenékhez a külföldi vokális szerzeményeket vették alapul, de magyar dalszöveggel készültek, és a jellegzetes hazai, könnyed dallamvilágnak köszönhetően egyedi stílust teremtettek. A dalok általában 135-150 BPM gyorsaságúak, előadóik közül jó páran a fent említett diszkók rezidens Dj-i voltak, és számos más stílusú magyar eladó munkáit is adoptálták remixeikhez. Az állandó törzsközönséggel való kapcsolatnak, illetve a Budapest Parádéknak köszönhetően egy egész generáció party-kultúráját teremtették meg.

A legismertebbek közülük: Náksi vs Brunner, Erős vs Spigiboy, Peat Jr & Fernando, Kozmix, Dance4Ever, Spy the Ghost, Sterbinszky, Josh feat. Jutta, Skyland, Kerozin, Draft, Dj Szatmári feat. Jucus, Dj Dred, Groovehouse, Splash, Cairo, Betty Love, Fresh, Nox.

A Hungarian Dance nem összekeverendő a Hungarian House-szal, amely lényegesen lassabb annál, és a 2000-es évek első évtizedének végétől terjedt el. Ugyancsak hibás elnevezés a Handz Up, hiszen ez szintén az évtized második felében alakult ki, és bár ugyancsak a Trance-ben, illetve a Hardstyle-ban gyökeredzik, nem más mint a mainstream Club Trance underground szinten tovább élő utódja, lényeges módosításokkal.

Lásd még


Külső hivatkozások


Forrás: Wikipédia - a szabad enciklopédia






            

Generated by MComp Software - Budapest, 2017 - 2018 (Utoljára módosítva: 2018.06.14, 20:00) / További információért kattintson ide, vagy ide